Menü iOS APP Android APP
HU EN
2011.11.30.

Változatlan tandíjak 2012-ben is

A felsőfokú oktatási intézményekbe jelentkező fiatalok az utolsó pillanatig nem fogják megtudni, hogy a választott egyetemen vagy főiskolán milyen magasak lesznek a tandíjak, vagy hogy milyen feltételekkel kaphatnak kedvezményt a fizetés alól – írja az index.hu.

A Zsigmond Király Főiskola vezetősége a mai napon megjelent cikkre reflektálva, bejelenti, hogy az immár négy éves hagyományához híven 2012-ben sem emeli a költségtérítéseit.

A Zsigmond Király Főiskola magánintézmény, így megvan az a joga, hogy saját maga alakítsa a képzések díjait – nyilatkozta Dr. Juhászné Belatiny Katalin, a ZsKF elnöke. „Alapításunktól fogva a hallgatóbarátság vezérelte és vezérli a döntéseinket. A mai bizonytalan világban –amikor amúgy is a legtöbb hallgatónk, akár nappali tagozatosként is munka mellett, esetenként diákhitelből végzi a tanulmányait – szükség van a kiszámíthatóságra.

A kérdésre, hogy a ZsKF-en miért tudják tartani a képzések árát, az alábbi választ kaptuk a főiskola elnökétől: Sajnos a mi költségeink is emelkednek, de az állami felsőoktatási intézményekkel ellentétben nagyon szigorú költséggazdálkodást folytatunk. Ahhoz viszont, hogy tartani tudjuk ezeket a képzési árakat, komoly átszervezéseket hajtottunk végre, ami sajnos leépítésekkel is járt, de mindezt csak úgy, hogy az oktatás színvonala semmiképpen se csökkenjen.
 

címkék: tandíj,
2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés