Menü iOS APP Android APP
HU EN
2018.01.29.

Start-up: Az ötlettől a megvalósításig kurzus magyar és angol nyelven is

Érdekel a start-upok világa? Esetleg már van is egy ötleted, csak nem tudod, hogyan valósítsd meg? Akkor mi segítünk!

Tisztelt Hallgatónk!

A Zsigmond Király Egyetem elősegítve az innovatív ötletek tényleges megvalósulását – a hazai felsőoktatásban unikálisnak számító – „Start-up Az ötlettől a megvalósításig” kurzust indított nappali és levelező tagozatos hallgatói számára, amelyre a mostani tárgyfelvételi időszakban is lehet jelentkezni. A tárgy magyar és – dupla kreditértékkel – angol nyelven is hallgatható.

A kurzus megszervezésében és lebonyolításában fő partnerünk a Design Terminál.

A kurzuson a hazai és nemzetközi start-up közösség szakértőitől valamint az Egyetem oktatóitól is tanulhatsz, valamint több sikeres start up cég alapítói, működtetői is tartanak előadásokat.

A hallgatók többek között megtanulják azonosítani a cégük célcsoportját és versenytársait, megtanulják elkészíteni az üzleti modelljüket, elsajátítják a marketing és pénzügyi tervezés fontosabb lépéseit, és a sikeres prezentáció ismérveit.

  • Csatlakozás a kurzushoz:
    Tárgyfelvételi időszakban február 11-ig az ETR-ben a szabadon választható tárgyak között „Start-up Az ötlettől a megvalósításig” címmel kell felvenni a képzést.

Üdvözlettel:
Zsigmond Király Egyetem

2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés