Menü iOS APP Android APP
HU EN
2016.11.24.

November – egy hónap a tudomány jegyében

A november – kapcsolódva a Magyar Tudomány Ünnepe országos rendezvénysorozathoz – a tudomány népszerűsítése, a tudományos teljesítmények megismerése és a szórakozva tanulás jegyében telt a Zsigmond Király Egyetemen.

November – egy hónap a tudomány jegyében

A hó elején szélesre tárta kapuit a Zöld Innovációs Akadémia, melynek Dr. Vitályos Eszter államtitkár asszony a fővédnöke, és végzett Zsigmondos hallgatók a koordinátorai. A heti rendszerességű sorozat célja a zöld gondolkodás és a fenntartható fejlődés megismertetése és népszerűsítése. Az egyes előadásokon a hallgatóság olyan megoldásokkal találkozhat, melyek segítségével egy élhetőbb, boldogabb világunk lehet, így külön öröm, hogy sok külsős érdeklődő is megtiszteli a programot.

November 4-én Dr. Domonkos László, az Állami Számvevőszék elnöke tartott előadást, ahol az elnök úr ismertette az Állami Számvevőszék múltját, jelenét és a jövőjében rejlő lehetőségeket. A legfőbb közgazdasági szempontok egyike országunk stabilitásának és versenyképességének biztosítása, fokozása, amelyhez az előadáson részt vevő ifjú közgazdászok együttműködését is kérte. Ez utóbbinak elősegítésére indította el az Állami Számvevőszék gyakornoki programját, amelyhez a Zsigmondos hallgatók csatlakozását is várják

November 11-én ismét a közgazdaságtan került középpontba. A Magyar Nemzeti Bank által ellátott monetáris feladatokról, a monetáris és pénzpiaci folyamatokról kapott tájékoztatást a hallgatóság. Az előadónk – aki Nagy Márton alelnök úr váratlan elfoglaltsága miatt Balatoni András (Közgazdasági előjelzés és elemzés Igazgatóság igazgatója) volt, – előadásában többször kitért mindezen folyamtoknak, változásoknak a mindennapi életünkre gyakorolt hatásaira (például devizahitelek, devizatartalék, árfolyamok stb.), azonban megfelelő tárgyi tudással ezeknek haszonélvezői lehetünk.

November 12-én Závecz Tibor beszélt a közvéleménykutatások szükségességéről, a szakma előtt álló kihívásokról, és azon trendekről, amelyek a közeljövőben várhatóak. Az előadás tehát jó útmutatója lehet a megfelelő elméleti ismeretekkel rendelkező szociológusoknak illetve mindenkinek, aki a társadalmi szokások megismeréséből kívánja szerencséjét kamatoztatni.

November 18-án került sor a Magyar Tudomány Ünnepe hivatalos rendezvényére. Két felkért vendég-előadónk – dr. Parragh Bianka és dr. Rab Árpád – valamint intézményi referenseink és korreferenseink a jövőbe mutató gazdasági folyamatokról, a „Sharing economy” kérdéséről valamint az „okosvárosok” megvalósításáról, továbbá a bennük rejlő lehetőségekről cseréltek eszmét. Az előadók egy pillanatra sem feledték, hogy ezen folyamatoknak (leendő)alkotói és haszonélvezői is egyetemünk polgárai lesznek. Kiemelkedő, hogy a rendezvény több száz fős fórummá változott, mivel a hallgatók is megfogalmazták észrevételeiket, melyre az előadók érdeklődve, érdemben reagáltak, ahogy annak egy valódi tudásközösségben lennie kell.

Legnagyobb örömünkre sor került a sportklasszisok – Szász Emese, Kulcsár Győző, Kovács "Kokó" István – találkozójára, pódiumbeszélgetésére is. A találkozó résztvevői sportról, motivációról, kitartásról, tervekről és jövőképről folytattak beszélgetést, mely minden nappali és levelező tagozatos, valamint a generációkon átívelő képzési rendszernek köszönhetően, a Nyugdíjasok Óbudai Akadémiáján „tanuló” hallgatónak is megfontolandó, követendő példát adott.

Végül, de nem utolsó sorban a gyáróriások körében sikertörténetként szolgáló Toyota gyár létrejöttéről, fejlődéséről és működéséről kaptak információkat azok, akik részt vettek Sós László előadásán. A hallgatók megismerkedhettek a tulajdonos stratégiájával, stratégiai váltásaival és a további fejlődést biztosító újítások kialakítását lehetővé tevő, a kreatív gondolkodást elősegítő munkamódszerrel, amely birtoklása és gyakorlása mindenkori versenyelőnyt jelent a vállalkozói életben és a személyiségfejlődésünkben egyaránt. Az ebben rejlő lehetőségek kiaknázására bíztatta az előadó a hallgatóinkat, hiszen a jövő építése az ő kezükben van.

A rendezvénysorozattal, így az előadások és fórumjellegű beszélgetések megszervezésével célunk segíteni a hallgatóink karrier és életútjának fejlődését, a munkaerőpiac szereplőivel való kapcsolat kiépítését mindamellett, hogy oktatóink és kutatóink számára is lehetőséget biztosítunk a tudományos élet legújabb eredményeinek megismertetésére, saját eredményeik közreadására.
2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés