Menü iOS APP Android APP
HU EN
2014.04.30.

Meghirdették a Campus Hungary ösztöndíjakat

A Balassi Intézet hatodik alkalommal hirdette meg a Campus Hungary ösztöndíjakat, melyekre 2014. május 30-ig lehet pályázni.

Változás a korábbi felhívásokhoz képest, hogy 15 százalékkal emelkedett a hallgatói ösztöndíjak összege, valamint az, hogy kizárólag a konvergencia régiókban, tehát a vidéken található felsőoktatási intézmények hallgatói és munkatársai pályázhatnak. A Balassi Intézet 2012 ősze óta öt lezárt pályázati szakasznak köszönhetően közel 7000 fő számára biztosított ösztöndíjat, mellyel sikerült megduplázni a hallgatói mobilitást. A program az Európai Unió támogatásával valósul meg.

A Campus Hungary az egyedüli mobilitási program Magyarországon, melynek keretében bármely tudományterületről a világ összes országába lehet pályázni. Eddig 87 országba nyertek el ösztöndíjat a hallgatók, akiknek 27 százaléka doktori képzésben vesz részt, 46 százalékuk külföldi tanulmányútja kreditelismeréssel jár, 16 százaléka pedig OTDK helyezett.

Az újonnan meghirdetett ösztöndíjakra bármely akkreditált konvergencia régióban (Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl és Dél-Dunántúl) működő felsőoktatási intézmény hallgatója pályázhat, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik (kivéve PhD-hallgatók és szakmai gyakorlatra pályázók), már elvégzett két félévet, legalább középfokon beszéli a pályázáskor megjelölt munkanyelvet, küldő és fogadó intézménye támogatja pályázatát, valamint beszámolót készít a tanulmányútjáról. A pályázatok elbírálásakor előnyt élveznek azok, akik OTDK helyezettek, műszaki vagy természettudományi területen folytatják tanulmányaikat, illetve tevékenységük kreditelismeréssel jár. A hallgatók féléves részképzésen, szakmai gyakorlaton, rövid és csoportos tanulmányúton vehetnek részt.

Jelentős változás, hogy a jelen pályázati felhívásra pályázó hallgatók 15 százalékkal magasabb ösztöndíjban részesülnek. Míg korábban például a féléves részképzés vagy szakmai gyakorlat esetében maximum havi 217 000 forint volt az ösztöndíj összege, addig a 2014. áprilisi meghirdetésnél már maximum 250 000 forintra emelkedik a támogatás. Hasonló arányban emelkedik a rövid- és csoportos tanulmányutakra pályázók ösztöndíja is.
Emellett a program a konvergencia régiókban működő felsőoktatási intézmények munkatársai, többek között oktatók, kutatók és adminisztratív dolgozók számára is hirdet Campus Hungary ösztöndíjakat rövid és hosszú tanulmányútra. A pályázatokat 2014. május 30-ig lehet benyújtani.

A "Nemzeti Kiválóság Program - Campus Hungary, K F projektekhez és képzési programokhoz kapcsolódó, nemzetközi hallgatói mobilitás személyi támogatási rendszerének fejlesztése országos program" az Új Széchenyi Terv TÁMOP 4.2.4. B/2-11/1-2012-0001 keretében 3 623 797 376 forint értékű támogatással valósul meg. A program együttműködő partnere a Tempus Közalapítvány.

2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés