Menü iOS APP Android APP
HU EN
2013.10.14.

Újabb lépések a ZsKF nemzetközi kapcsolatainak területén

A ZsKF vezetése továbbra is jelentős figyelmet fordít nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésére, ennek szellemében az elmúlt időszakban a következő találkozókra, megbeszélésekre került sor.

  • 2013.08.14-én Dr. Szatmári Péter, általános rektor-helyettes és Dr. Botz László külügyi igazgató megbeszélést folytatott Balogh Sándor úrral, az Afrikai – Magyar Egyesület elnökével. A megbeszélés során a megkezdett - marokkói diákok fogadására vonatkozó – lépések helyzete, valamint ázsiai lehetőségek számbavétele volt napirenden. Egyetértés született a kazah és az azeri nagykövetekkel való kapcsolatfelvételről, a kazah, illetve azeri diákok toborzása érdekében
  • 2013.08.28-án Dr. Szatmári Péter, általános rektor-helyettes és Dr. Botz László, külügyi igazgató megbeszélést folytatott a főiskolán Dr. Mezey Gyula úrral, aki a Carolus Magnus University Brussels megbízásából partneri együttműködést ajánlott a ZsKF-nek. A megbeszélés során megállapítást nynert, hogy a kapcsolat kialakítása előtt további információkra van szükség a CMU-t illetően, ennek érdekében az előkészítő munkát folytatjuk.
  • 2013.09.16-án Dr. Szatmári Péter általános rektor-helyettes részt vett a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Truong Tan Sang, a Vietnami Szocialista Köztársaság elnöke és a Magyar – Vietnami Baráti Társaság baráti találkozóján, amelynek során említésre került a ZSKF és a Vietnami – Magyar Ipari Egyetem, immár négy esztendőre visszanyúló kapcsolata. Az elnök – elismerve a ZsKF törekvéseit - a kapcsolat további fejlesztésére, erősítésére kérte Dr. Szatmári Pétert.
  • 2013.09.17-én Dr. Szatmári Péter általános rektor-helyettes és Dr. Botz László külügyi igazgató részt vett a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara, illetve a Vietnami Kereskedelmi és Iparkamara által rendezett Magyar – Vietnami Üzleti Fórumon, ahol bevezetőjében Truong Tan Sang, köztársasági elnök hangsúlyozta az együttműködés erősítésének, fejlesztésének szükségességét a társadalom valamennyi területén, beleértve a felsőoktatást is. A Fórumon a ZsKF képviselői megbeszélést folytattak Dr. Nguyen Duc Tri-vel, a Vietnami-Magyar Ipari Egyetem rektorával. A megbeszélés központi kérdése a vietnami diákok angol nyelvoktatásában – ennek alapján a magyar felsőoktatási rendszerben történő továbbtanulás lehetőségének megteremtése – való magyar részvétel volt.
  • 2013.09.18-án A főiskolán látogatást tett Akan Zhumabayev és Tóth Zoltán úr, akik a NOVOERA Kft. vezetőiként kazah diákok magyarországi felsőoktatási lehetőségeit kutatják. A budapesti kazah nagykövetség támogatását bíró vállalat képviselőivel folytatott megbeszélés során egy jövőbeni együttműködés körvonalazódott.
  • 2013.09.19-én Főiskolánkon baráti látogatást tett és megbeszéléseket folytatott Dr. Nguyen Duc Tri, a Vietnami – Magyar Ipari Egyetem rektora. A találkozó során a vietnami vendég beszámolt az egyetemmé válás feladatainak teljesítéséről és jelezte, hogy az együttműködés aktívabbá tétele érdekében még 2013-ban egy oktatókból és hallgatókból álló delegációt küld Budapestre a lehetőségek alaposabb megismerésére, a teendő konkrét lépések rögzítésére.
  • 2013.09.25-én A főiskola vezetői fogadták az Izmir-i (Törökország) GEDIZ Egyetem delegációját. A 2009-től, alapítványi formában működő egyetem kapcsolatokat keres Európában, ennek keretében – a Budapesten működő Dialógus Platform Egyesült közvetítésével – keresték fel a ZsKF-et. Minkét fél részéről részleteiben került bemutatásra a követett oktatási rend, amelynek hasonlóságai alapján lehetséges egy eredményes együttműködés kialakítása

(Szerkesztette: Dr. Bozt László - külügyi igazgató)

A Zsigmond Király Főiskola  a folyamatosan bővülő nemzetközi kapcsolati hálójának köszönhetően egyre népszerűbb nemcsak a hazai továbbtanulni vágyók, hanem a külföldről Magyarországra érkező tanulók körében is, amelynek másik fő pillére az ERASMUS cserediák-program.  Ennek köszönhetően a ZsKF több mint 30 európai főiskolával és egyetemmel van kapcsolatban, amely révén az aktív hallgatóink fél, de akár egy évet is eltölthetnek tanulmányi, szakmai gyakorlati vagy nyelvtanulási céllal külföldön, úgy, hogy itthoni tanulmányaikkal sem maradnak le - köszönhetően az intézmények közötti rendkívül szoros együttműködésnek.

2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés