Menü iOS APP Android APP
HU EN
2012.09.14.

In memoriam Dr. Szépe György

"Testvérünk voltál, s lettél apánk"
Dr. Szépe György (1931 – 2012) emlékére

A Zsigmond Király Főiskola tanári közösségéből az egyik legkiválóbbat veszítettük el szeptember 12-én hajnalban, Dr. Szépe György professzor, tanszékvezető személyében.

Ahány tudományos társaságban tag volt, ahány felsőfokú intézményben tanított, ahány civil kör életében vett tevékeny részt, mindannyi megemlékezik most róla: a kiváló szakemberről és a fantasztikus, humanista emberről. Utolsó munkahelye, a Zsigmond Király Főiskola vezetése és tanári kara is büszke arra, hogy nálunk dolgozott ez a kiváló, neves nyugat-európai és amerikai egyetemeken is elismert nyelvészprofesszor. Ő volt az, aki negyvenes éveiben járó, fiatal kutatóként már az 1970-es évek elején hangsúlyozta hazánkban a kommunikációtudomány fontosságát, ő volt az, akit a világ nyelvész-elitjének teljes köre személyesen ismert és elismert, és ő volt az, aki még élete utolsó hónapjaiban is Dovala Mártával és Jászberényi Józseffel közösen dolgozott a ZSKF mára már mindenhol elismert idős-oktatási modelljén.

Diákjai, szakdolgozói, doktoranduszai és közvetlen kollégai tisztelték benne a hatalmas műveltségű, elképesztő nyelvtudású, széles látókörű kutatót, és azt a humanista embert, aki mindenkit önmagával egyenlően kezelt, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, aki egész életével mutatta meg, mit jelent művelt, a nyugati kultúra alapértékei mellett elkötelezett, felvilágosodott embernek lenni – akkor is, amikor a körülmények nem éppen ennek kedveznek.

Személyében így nem csak a család, nem csak a közvetlen barátok, nem csak a nemzetközi és magyar humán- és társadalomtudomány, hanem az a főiskola is súlyos, pótolhatatlan veszteséget szenvedett, amelynek létét kezdettől fogva támogatta, hiszen nagyon fontosnak látta azt, hogy Magyarországon a magán-felsőoktatás nyugati modellje is kibontakozzon. Egy olyan felsőoktatásé, amely fókuszát elsősorban a munkerő-piaci lehetőségekre helyezi, amely mindenekelőtt magasan kvalifikált, széles látókörű munkaerőt nevel. Kurzusait is így építette fel: nem az elvont filozófiai, nyelvfilozófiai és kommunikációs elméletek híve volt, hanem mindig azt kereste, hogy a nyelvtudomány legtágabban vett területe hogyan hasznosulhat a mindennapokban, s leginkább a munka világában. Órái szórakoztatóak, anekdotikusak voltak, ahol diákja azt érezték, hogy „fehérek közt egy európaival” találkoznak. Nem hitt az önjelölt prófétáknak egyetlen társadalmi alrendszerben sem – sőt: velük szemben is mindenkor az önirónia és a humor bölcs alakzatait használta, amellyel sok mosolyt csalt kollégái és diákjai arcára. A hajszálpontos heideggeri kifejezéssel szólva mindig a „lét pásztora” maradt, sohasem akart a „lét ura” lenni.

Örökké mosolygó arcát, emlékezetes fordulatait megőrizzük, s minden további munkánkat immár az ő emlékének áldozva is végezzük.

2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés