Menü iOS APP Android APP
HU EN
2017.04.06.

Elindult a Zsigmond Király Egyetem új projektje, a Vállalkozói Akadémia

Április 6-án a ZSKE Eötvös-termében elindult egy új előadássorozat, amelynek több társadalmi csoport elérése a célja. Nagyon sokan vannak hazánkban, akik bár jó ötletekkel rendelkeznek, de nem mernek vállalkozásba fogni, de sokan vannak olyanok is, akiket csak úgy alkalmaznak, ha van vállalkozói igazolványuk.

Sokan vannak, akik túl fiatalnak, de olyanok is akadnak, akik túl idősnek érzik magukat a vállalkozásokhoz. Az is jellemző, hogy nagyon sokan szinte semmit nem tudnak a vállalkozási lehetőségekről, s ezért nem tudják, hogy az egyébként jó terveik sikeresek lehetnének. 

Minden ilyen csoporton segíteni szeretne egyetemünk új programsorozata, amely a Zsigmond Vállalkozói Akadémia nevet viseli. Az ingyenes előadássorozat Dr. Szabó Endre, a ZSKE tanára és Dr. Jászberényi József, az Egyetem felnőttképzési igazgatója szervezésében indult el.

A sorozat célja, hogy a vállalkozások alapításának szabályaitól a sikeres vállalkozói mentalitásig, a könyvelési szabályoktól a szponzorációs és pályázati lehetőségekig, a startupok indításától az etikus vállalkozói magatartásig alapvető információkat adjanak a vállalkozások elkezdéséhez. Ez is a társadalmi felelősségvállalási programunk része, azért, hogy megerősítsük hazánkban az innovatív-kreatív gondolkodást.

A sorozat bevezető előadását nagy érdeklődés mellett Dr. Szabó Endre tartotta, s a következő előadásra április 13-án, 14:30-kor kerül sor, amikor Dr. Vitályos Eszter államtitkár asszony jön el. A Miniszterelnökség Európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára arról beszél majd, hogy a hazai kis- közép- és nagyvállalkozások milyen Európai Uniós és hazai pályázatokon vehetnek részt, s mire kell figyelni a pályázatok megírásánál.

Mindenkit várunk szeretettel az előadássorozaton, a program szlogenjével: "fektessünk be együtt a jövőnkbe!" 

2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés