Menü iOS APP Android APP
HU EN
2017.02.14.

Johannes Rau ösztöndíj politikatudomány, szociológia tudományterületen tanulóknak

Az ösztöndíj az alábbiakat tartalmazza: 1350,- euró havi juttatás, kutatói állomás, segítség a szálláskeresésben. Jelentkezési határidő: 2017. március 31.

A düsseldorfi főkonzulátus tájékoztatásul közreadja a Johannes Rau ösztöndíjjal kapcsolatos információit, amely az észak-rajna-vesztfáliai oktatásért, tudományért és kutatásért felelős minisztérium és a düsseldorfi Heinrich Heine egyetem együttműködéseként valósul meg, a Német és Nemzetközi Pártjogi és Pártkutatói Intézet (Institut für Deutsches und Internationales Parteienrecht und Parteienforschung - PRuF) vezetésével.

Legkorábban 2017 nyarától három új ösztöndíj válik elérhetővé, az ösztöndíjas időszak tényleges kezdetének meghatározása a jelölttel közösen történik.

  • Jelentkezési határidő: 2017. március 31.

Elsődlegesen magasan képzett, kiemelkedő tanulmányi átlaggal rendelkező hallgatókat várnak az alábbi területekről: jogtudomány, politikatudomány, szociológia.

Az ösztöndíj további előfeltétele a sikeres záróvizsga, amellyel a hallgatónak legkésőbb az ösztöndíj kezdetkor rendelkeznie kell. A hallgató kutatási céljának hozzá kell járulnia a származási ország hosszú távú demokráciafejlődéséhez.
A jelentkezés során a tanulmányi eredményeken kívül két ajánlólevelet is figyelembe vesznek, az ösztöndíj további feltétele a felsőfokú német nyelvtudás és ennek igazolása. A jelentkező hallgatók maximális életkora 32 év lehet.

Az ösztöndíj időtartama (max. 3 év) a kutatási terv függvényében alakul, de a hallgatónak szükséges évente újra pályáznia, ill. elért eredményeit az ösztöndíjbizottság előtt ismertetnie.

Az ösztöndíj az alábbiakat tartalmazza:

  • 1350,- euró havi juttatás,
  • kutatói állomás,
  • segítség a szálláskeresésben.

A jelentkezési dokumentumok a DAAD releváns jelentkezési adatlapjával (www.daad.de/de/form - „Antrag auf ein Forschungs-/ Studienstipendium“) kérik 2017.03.31-ig az alábbi címre megküldeni:

Heinrich-Heine-Universität
Institut für Deutsches und Internationales Parteienrecht und Parteienforschung (PRuF) Geb. 23.31, Raum 01.35 Universitätsstraße 1
40225 Düsseldorf Deutschland


Kapcsolódó letöltések

2018.08.04 | Oktatás

Tovább lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárás keretében!

A pótfelvételi eljárás keretében augusztus 7, kedd éjfélig lehet jelentkezést benyújtani és hitelesíteni. Tovább

2018.08.02 | Kultúra

A Közbeszerzési Hatóság Pályázati Felhívása

KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA Tovább

2018.07.26 | Kultúra

Rendkívüli nyitvatartás július 27-én, pénteken

Technikai okokból 2018. 07. 27-én, pénteken, Egyetemünk zárva tart. Tovább

2018.07.06 | Oktatás

ZSKE-HUBEI magyar-kínai oktatási együttműködés körvonalazódik

Együttműködés kereteinek kialakításáról tárgyaltak oktatóink a kínai Hubei Tudományos és Technológiai Főiskola vezető képviselőivel. Tovább

Vissza a hírekhez
80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

80%

A végzettek 80%-a a szakképzettségének megfelelő szakmában helyezkedik el.

97%

A frissen végzett, állást kereső, Zsigmondos diplomával rendelkezők 97%-a 3 hónapon belül elhelyezkedik.

5. hely

A Zsigmondon végzett hallgatók átlagfizetése az 5. legmagasabb Magyarországon!

Feliratkozás a Zsigmond hírlevélre

Képzések

Rólunk

Szervezeti felépítés

Tudományos élet

Kiadványok

Hallgatói közösségek

Erasmus

DPR

Hírek

Események

Média

Kapcsolat

Közhasznúságú információk

Ügyintézés